Akupunktúra
A kínai gyógyászat sajátos és mindenre használt gyógyító eljárása az akupunktúra, amely az emberiség egyik legősibb (több, mint 5000 éves!) gyógymódja. A kínai orvoslás szerint az egészség a kiegyensúlyozott és harmonikus belső környezet fenntartásától függ. A betegség már az egyensúly felborulásának a következménye.
Eredeti célját tekintve az akupunktúra sokkal inkább a megelőzésre fektette a hangsúlyt, és nem a gyógyításra. Ezzel cseng egybe az is, hogy addig fizették az orvost az ókori Kínában, amíg páciense egészséges volt. Ennek megvalósulásához persze a maitól eltérő, egészen más szemléletmód és hozzáállás szükségeltetett.
Az egészséget a Qi (ejtsd: tyí vagy csí) azaz életerő, energia
meridiánokon történő, szüntelen, szabad áramlása biztosítja. A
meridiánok az egész testet behálózó vezetékrendszert képeznek, rajtuk
helyezkednek el az akupunktúrás pontok. Ezek a szervezet idegelemekkel
rendkívül gazdagon ellátott helyei, élénkebb anyagcserével, kisebb
bőrellenállással, így biofizikai mérésekkel kimutathatók. A pontok
kapcsolatot teremtenek a belső szervekkel, a meridián mentén
elhelyezkedő izmokkal, inakkal, sőt bizonyos pontjaikon keresztül
egymással is.
Amennyiben ez az energiaáramlás zavart szenved
(valahol torlódik, pang az energia, másutt hiány támad belőle) kóros
működés, bizonyos idő elteltével pedig betegség alakul ki. A kezelés
elsődleges célja az, hogy ismét létrehozza a szervezetben az energetikai
egyensúlyt.
Az első találkozás alkalmával kikérdezés, vizsgálat történik, majd
felállítom a kínai orvoslás szerinti diagnózist, melyet kezelés követ. A
nagy gondossággal kiválasztott akupunktúrás pontokba beszúrt vékony tűk
révén felszabadulnak a test energiapályáinak blokkolt energiái. Az
egyes tűk beszúrása után enyhe áramlás, zsibbadás, vagy egy lassan
terjedő feszítő érzés tapasztalható. A kezelés során a páciens kellemes
elnehezülést vagy lebegés-élményt él át, amely az izmok ellazulását
jelzi. Az energiakeringés befolyásolása rögtön maga után vonja a
vérkeringés megváltozását.
Az első vizsgálat magába foglalja a következőket:
Anamnézis
felvétel, vizsgálat, diagnózis, akupunktúrás kezelés, életmód
tanácsadás, diéta és egyéb terápiák (köpöly, moxa-melegítéses terápia,
laser kezelés, méregtelenítési módszerek, relaxáció), szükség esetén
homeopátiával kombinálva. Mindez akár 1,5-2 órát is igénybe vehet első
alkalommal.
A kezelésekre kezdetben általában hetente kerül sor, majd az állapot javulás függvényében ennél ritkábban.